2. Miért döntöttél úgy, hogy csatlakozol a Wienerbergerhez? Mióta dolgozol a cégnél?
Azért döntöttem a cég mellett, mert a kiválasztási folyamat során körvonalazódott, hogy több telephelyen is lenne szakmai gyakorlati lehetőség, ami tapasztalatszerzés és tanulás szempontjából is nagyon vonzó volt. Olyan munka rajzolódott ki előttem, ahol az egyetemen eddig tanultakat lehetőségem lenne kamatoztatni. Sokáig a Balaton mellett laktam a családommal, így 2019 nyarán a balatonszentgyörgyi gyárban dolgoztam mérnök gyakornokként, majd 2020 nyarán is szívesen fogadtak. Úgy érzem, jól döntöttem, ugyanis számos szakmai feladatot végezhettem, például munkavédelemmel kapcsolatban csináltam szilárdsági méretezéseket és a PIP (belső minőségügyhöz kapcsolódó fejlesztések) területét is megismertem.
3. Jelenleg Ócsán dolgozol, ahol a Semmelrock térkövek és lapburkolatok készülnek. Hogy élted meg a váltást a tégláról a térkő elemekre? Hogyan zajlott ez a folyamat?
Budapesti egyetemi tanulmányaim mellett évközben nem tudtam a Balatonnál dolgozni, ezért érdeklődtem, hogy lenne-e másik telephelyen lehetőség. Így kerültem Ócsára mérnök gyakornoknak. Barátságos légkörrel, valamint sok olyan feladattal szembesültem, amiket már a balatonszentgyörgyi gyárból ismertem. Ennek következtében az új munkahelyemen már rutinosan tudtam és tudok is a mai napig segíteni a projektek megvalósításában. Emellett sok fejlődési lehetőség van, nagy önállóságot kapok.
4. Mi a legizgalmasabb feladatod?
A PIP-el itt Ócsán én foglalkozom, ami egy új terület, ezért nagyon izgalmas. Ehhez nagyon sok támogatást kapok a többi gyár PIP munkatársaitól. A PIP+ tulajdonképpen egy vállalatszervezési rendszer, ami a Lean filozófián alapszik. Azt szolgálja, hogy legyen egy rendszer, ami olyan szintű standardizálást jelent, aminek következtében egyértelműek lesznek a gyárak közötti mutatószámok, mérőszámok és növelni tudjuk a hatékonyságot. A szellemi és a fizikai dolgozók között egy szorosabb kapcsolatot hoz létre, a vállalati kultúrát pozitív irányba fejleszti.
Izgalmas továbbá, hogy a békéscsabai gyárban folyamatoptimalizálást végezhettünk. Egy másik mérnök gyakornok társammal állásidőket mértünk, az ott dolgozó gépkezelőkkel interjúztunk, tapasztalatokat gyűjtöttünk. Ezek alapján javaslatokat tettünk, hogy mit lehetne szerintünk máshogy csinálni. Ez nagyon motiváló volt, hogy adtak a szavunkra, még a termelési igazgató is gratulált nekünk, hogy milyen jó munkát végeztünk. A projekt sikeressége miatt már egy másik gyárba is hívtak minket folyamatoptimalizálást végezni.
5. Mi az, amit megtanultál és segített, hogy eljuss idáig? Miben fejlődtél a legtöbbet az itt töltött idő alatt?
Rengeteg új tudásra tettem szert, a fent említett PIP-en kívül a környezetvédelem szervezeti és jogi oldalával is itt ismerkedtem meg. Továbbá nem csak a műszaki részét látom a termelésnek és a gyár működésének, hanem a munkavédelmi folyamatokat is megtanulhattam. A kommunikációs képességeim is sokat fejlődtek.
6. Mire vagy a legbüszkébb az itt töltött idő alatt?
Több hónapos munka után egy belső PIP+ audit során kiderült, hogy nagyon sokat fejlődtünk, erre nagyon büszke vagyok, valamint a korábban említett folyamatoptimalizálás projektünkre is.
7. Mesélj kicsit magadról.
Jelenleg a BME-n gépészmérnök mesterképzést hallgatok, áramlástechnika szakirányon. Az alapképzést is itt végeztem folyamattechnika szakirányon. Számos hobbim van, közülük a motorozást emelném ki. Szabadidőmben az egyetemi öntevékeny körökben is szívesen munkálkodom, az Áramlástan Szakosztálynak, illetve a Kármán Zöld Körnek is a tagja vagyok. Ezenkívül érdekelnek az autók, a motorfejlesztés. Jelenleg a belső égésű motorokkal kapcsolatban írom a diplomamunkámat.
8. Miért ajánlanád szívesen egy ismerősödnek a Wienerbergert, mint munkáltatót?
Univerzális és mérnöki tapasztalatokat lehet itt szerezni. Az eddigi tanulmányaim során szerezett tudást tudom kamatoztatni. Van irodai, szellemi, valamint olyan része is a feladatnak, ami megköveteli a gyári jelenlétet. Nagyon élvezetes ez a kettőssége a termelésben dolgozó gépészmérnöki munkának. A gyakornokokat pedig nagyon rugalmasan kezeli a cég, bármit meg tudtam eddig beszélni a feletteseimmel. Továbbá adnak az ember véleményére, úgy érzem, mintha nem is gyakornok, hanem rendes munkavállaló, mérnök lennék.