Kr. előtt tízezer évvel: az agyagtéglákat már szokásosan alkalmazták épületek kialakításához. Ekkor még az anyagból nedvesen megformált, napon kiszárított elemeket használtak.

Kr. előtt 6500 környéke: A korai téglakészítés fejlődése már több újítást is magával hozott: kézzel benyomkodták a még nedves tégla felületét a jobb tapadás érdekében, ezt követően napon szárították ki a darabokat.

Emellett elkezdték használni a vetőkeretet is, amellyel azonos méretűre tudták formázni a téglákat. Ennek előnye az volt, hogy megkönnyítette az illesztés,i és így az egész építési folyamatot.

Kr. előtt 4500-5000: A korábbi téglakészítési gyakorlat tovább fejlődött, és a napon való szárítás helyett elkezdték kiégetni az agyagból formázott téglákat, ennek köszönhetően tartósabb építőanyagok születtek.

A téglagyártás történetében kiemelt szerepe volt a Római Birodalomnak:

• Számos jelentős építkezés volt, és a Birodalom fennállása alatt a téglaépítészet hatalmasat fejlődött
• Építészeik által készített falazatokban a kötések egészen széles skáláját alkalmazták
• Rendkívüli újítás volt a Birodalom szakembereitől a víz alatt is megkötő habarcs kitalálása, amellyel pl. a hidak építése is könnyebbé vált.

Az egyetemi központ kapcsán fontos kiemelni, hogy markáns, radikális mégis finom felületeket használ, egészen mélyen rezonál környezetére, s nem bontja meg a sziléziai szénipari történelemmel átitatott katowicei utca szerkezetét. Sötét tónusú, robosztus és nyitott rács homlokzata érzékenyen utal a szénbányászok egykori házaira, otthonaira. Ezáltal nem csak formálja, de egyben ki is emeli közvetlen környezetét, amelynek egyedi légkört biztosít.

Az épület a helyszín saját erőforrásait használva egy olyan kellemes mikroklímájú oázist hozott létre a lakók számára, ami az év minden szakában élvezhető.