Objektíven nézve a foci nagyon különös dolog: 22 ember kerget egy labdát, és ezt az emberek nézik. Szubjektíven nézve azonban a legjobb dolog a világon: felfokozott szenvedély a pályán és a lelátókon egyaránt! Kollégáink részt vettek a Wienerberger EB-kihívásban, ezzel ők is a meccsek, valamint az emelt hangulat részesei lettek. Június 11. és július 11. között minden mérkőzés eredményére tippelhettek, az EB mind a hét körében, egészen pontosan az első, a második és a harmadik csoportkörben, a nyolcaddöntőkben, a negyeddöntőkben, az elődöntőkben, és természetesen a döntőben is!
Aki jól tippelt, arra nagyszerű nyeremények vártak, így többek között, a magyar wienerbergeres kollégák közül Asztalos Dávid is nyert eredeti UEFA-focilabdát, focis témájú konyhai kötényt barbecue-eszközökkel, focis zoknit és csokit. A magyar kollégák közül ő végzett legelöl, a nemzetközi mezőnyben pedig az előkelő 8. helyen. A 28 résztvevő ország rangsorában Magyarország lett az első, a kitartóan és jól tippelő munkatársainknak köszönhetően. Dávidot megkérdeztük, milyen stratégiát alkalmazott, valamint mit is adott neki ez az egy hónapon át tartó nemzetközi wienerbergeres tippjáték. A továbbiakban a vele készült rövid interjút olvashatjátok.